Las Vegasban rendezték az idei év első komolyabb motorkerékpár-árverését, ahol több
mint 200 kétkerekűre licitálhattak a látogatók. Az eladott modellek közül hat darab leütési
értéke haladta meg a 100.000 $-t, köztük egy rendkívül ritka, gyári felkészítésű 1939-es
évjáratú BMW R 51 RS versenymotoré, amely 130.200 $-ért cserélt gazdát. A 72 éves
versenygépből összesen 3 darab maradt fenn, amiből ez az egyetlen példány, amelyet
teljesen eredeti állapotában, restaurálás nélkül őriztek meg.

A II. világháború előtti korszakban a német gyártók a nemzetközi autó- és motorversenyek
gyakori résztvevői voltak. Amíg az 1930-as években az Auto Union és a Mercedes
az autóversenyeken dominált, addig a motorversenyek legrangosabb díjait a BMW
versenymotorjai nyerték, sőt a korszak egyik leghíresebb motorosa, Ernst Henne különböző
BMW motorok nyergében összesen 5 szárazföldi sebességi világrekordot állított fel 1932 és
1937 között.

Az Európában elért sikerek fölkeltették az amerikai motorosok figyelmét is, és 1939-ben, a
BMW new yorki importőre, Emil Recke jó személyes kapcsolatai révén hozzá is jutott egy
gyári felkészítésű, versenymotorrá alakított R 51-es modellhez, amelyből összesen 17 darab
készült. A versenygép az Amerikai Motorkerékpár Szövetség C osztályú szabályai szerint
nem rendelkezik turbofeltöltővel, de a váz és a felfüggesztés a TT motorokból származik.

Recke Joe Thomas versenyzővel együtt nevezett is az 1940 és 1941 évi Daytona 200
versenyre. Thomas a legjobb kvalifikációs kört futotta a bajor motorral, azonban a bírók az
időmérő berendezés meghibásodására hivatkozva törölték az idejét. Többekben azonban
felmerült a gyanú, hogy Thomas-t Németországban készült motorja miatt hátráltatták. Amikor
az USA 1941 végén belépett a világháborúba, Recke a motor eladása mellett döntött, amely
így az Indianapolisban élő versenyzőhöz, Rody Rodenberg-hez került, akit sokan csak
Harley-utálatáról ismertek. Rodenberg hosszú karrierje során versenyzett BMW-vel, Indian
és Triumph modellekkel, de Harley-ra sosem ült.

Az R 51-es teljes versenyzői múltját ugyan még nem sikerült föltárni, az azonban biztos,
hogy Rodenberg nyert vele egy Indianapolisban rendezett terepversenyt, valamint többször
is teljesítette vele a Daytona 200-at 1947 és 1952 között, amiről fényképek is tanúskodnak.
A versenyző közel 50 évig birtokolta a korához képest lenyűgöző állapotban lévő motort, ami
1993-ban a szintén indianapolisi lakos, Richard Moore tulajdonába került.



Maga a motorkerékpár nem lett restaurálva, és olyan eredeti állapotban maradt fenn, hogy
kormányrúdján még megtalálhatóak a korai Daytona versenyek műszaki ellenőrzéseit
igazoló szalagok is. Az R 51 esetében egyedülálló, hogy szinte teljesen sértetlen a
hagyományos BMW fekete-fehér fényezése is, valamint olyan kiegészítők találhatóak
rajta, mint az üléshosszabbítás és egy nagyméretű tankvédő, amelyeknek köszönhetően a
versenyző szinte hason fekve tudta teljesíteni a régi Daytona részét képező hosszú floridai
autópályaszakaszt.

A motor vonalait a villa akkoriban modernnek számító felépítése hangsúlyozza, amelyhez
egy nagyméretű anyacsavar rögzíti a kormányt. A sárvédőn még megtalálható Rodenberg
szponzorának, egy Indian kereskedésnek a matricája is. A kisméretű 7.000 fordulat/
percig skálázott fordulatszám-mérő a 97-es rajtszám mögött található, amely a különböző
versenyek során az elemek hatására láthatóan elhasználódott.

A most eladott BMW R 51 RS óriási történeti értéket képvisel, mivel egyike annak a három
fennmaradt példánynak, amiből összesen is csak 17 készült, sőt az egyetlen, amely teljesen
restaurálatlan. A maradék két restaurált R 51 RS egyike a BMW Múzeumban, a másik pedig
egy gyűjtő tulajdonában van. A BMW R 51 RS a bajor gyártó háború előtti versenysikereinek
egyik legjelentősebb letéteményese volt.