 |
| |
Pl. az, hogy a csapat bevállalósabb része, most először, már csütörtökön elgurult nyugatnak, hogy a pénteki napon a Salsán raftingoljanak egyet. Mi, a többiek, pedig ahogy szoktuk, péntek reggel indultunk utánuk. Az első szakaszt, az autópályát igyekeztünk hamar letudni, majd Allandnál amikor lejöttünk róla egy rövid pihivel hangoltuk rá magunkat az alpesi környezetre. Mariazellig a már jól bevált 20-as úton teljesítettük a távot egy rövid Annabergi megállóval, de tankolás után újításként nem a wildalpeni úton, hanem egy kis kerülővel a 71-es úton mentünk. Szerencsére az út nem okozott csalódást, sőt! Nekem rögtön az egyik kedvencemmé vált! Pont, amikor leértünk a 24-es kereszteződéséhez, akkor hívott a Szimi, hogy végeztek a csónakázással, de kiderült, hogy épp elkerültük egymást. Sebaj, mi a legnagyobb nyugalomban és lelki békével gurultunk tovább a Sölkpass felé. A tetején természetesen megálltunk lenézni és begyűjteni azt az egyedülálló térélményt, amit csak ott lehet. E csodaszép nap után hat körül gurultunk be Murauba és foglaltuk el a szállásunkat. Már javában ment a sörözés a teraszon, amikor fél nyolc után begurult a raftingos banda és így a zóna-vacsorát már együtt fogyasztottuk el a kantinban.
 |
A gyilkos bálna csapat
|
Rendhagyó módon csütörtökön indultunk neki az Alpoknak, és mivel igen jó tempóban haladtunk, már kora délután a Hochkar melletti szállásunkra értünk. Mivel benne volt a „bugi” a lábunkban, akarom mondani a markolatunkban gyorsan rátoltunk még vagy hatvan kilométer szerpentint, mi négyen DeltaRiga, Keresztesi Zoli és Kadlec felmentünk a Hochkar tetejéig is.
Az éjszakánkat sok horror film rajongó megirigyelhetné. Rémálmok, fulladás, kitömött állatok megelevenedése, a házigazda fekete rottweiler kutyájának rémisztő tekintete, a bejárat melletti hímzett abrosz az ősök halálának dátumával, szóval minden adott volt ahhoz hogy reggel karikás szemekkel meséljük reggelinél, hogy ki-mit-mikor és hogyan.
Attiláék (white-water.hu) mindenre kiterjedő oktatásban részesítettek minket. Egy kicsit elbizonytalanodtam amikor a magas vízszintről és az erős sodrásról kezdtek beszélni, de végül bemutatták Pusztít (alias Pusztító)- aki vigyázni fog ránk az extrém vízállásra való tekintettel – és megnyugodtam.
A neoprén ruhákat magunkra feszítve, mint egy gyerek bálna csoport indultunk a Salsa partjára.
Kenuk vízre, gyors merülés és már indultunk is. Állati nagy élmény volt, most így utólag is köszönöm Keresztesi Zolinak hogy a hajónk kapitányaként kihozott minket a legkeményebb helyzetekből is. Végül mégis nekünk jutott a megtiszteltetés – egy borulás után – hogy Puszti szakmai hozzáértését teszteljük. A sebes sodrású Salsán a felborult csónakunk elé evezve egy mozdulattal visszafordította azt majd másodpercek alatt egy kézzel rángatott be minket a csónakunkba. Ha ezt bárki meséli nem hiszem el, de ott voltam és először engem rántott ki a vízből mintha egy 10 kilós kölyök kutya lennék, pedig inkább egy mázsás delfinre hasonlítottam.
Rafting videók itt
Szóval kalandos volt, gyönyörű helyeken csorogtunk le, és végül keményen megdolgoztunk hogy a kenuk visszakerüljenek a szállásra. Ajánlom mindenkinek a raftingot!
Szimi
Szombat reggel együtt indultunk a Grossglocknerre, a könnyebb lavírozás érdekében két csoportra osztódva. A Gross északi bejáratánál ismét egyesült a csapat, ahol a „kötelező” matrica és prosi kiosztása után a sorompón egyesével áthaladva szélnek eresztettük a bandát és mindenki a saját ritmusában gurult föl a 13 kilométerre lévő Bikers Pointig. Mi a Szimivel pedig megcsináltuk a felfutós filmet.
 |
| |
Egy kis szuszi és a csoportkép után továbbindultunk a Ferenc József Gleccser felé. A terv az volt, hogy út közben valamelyik étteremben megállunk ebédelni, de a csapat egy része úgy döntött, hogy a szabad szemmel is jól láthatóan közeledő esőfelhők ellenére meghódítja a csúcsot. Fel is mentünk, az eső elkezdett esni, de mi a gleccser melletti barlangba mentünk be és egy jó darabon felgyalogoltunk. Megérte a dolog, mert a sziklába vájt út több helyen is előbukkant és olyankor a szemerkélő eső ellenére is pazar kilátásban lehetett részünk. Már a kilátó éttermében ültünk, amikor egy 10 perces zuhé rendesen megszórta a területet, de amint alábbhagyott tovább is indultunk. A másik csapat az ebédjük után az eső miatt nem jött föl a gleccserhez, velük a Milstatter See-nél találkoztunk újra.
 |
Idén is volt, aki fürdőzött egy jót és volt, aki a fagyi kehellyel kényeztette a szervezetét miközben rákészültünk a turrachi útra. Akinek pedig sem a fürdőzés sem pedig a fagyi nem volt pálya, az elgurult a Nockalmstrasse-ra további kanyarkilométereket gyűjteni. Miután én is felkészítettem a szervezetemet egy komolyabb méretű banánhajóval (kizárólag csokifagyival!!) a szerpentinezésre, neki is vágtunk. De a természet ezúttal kibabrált velünk. Felfelébe már majdnem kezdtem belendülni és élvezni a dolgot, amikor igazi húsos cseppekben elkezdett szakadni az eső, de amolyan istenesen. Kénytelenek voltunk hát megállni és öltözködni. Ennek ellenére azonban vizes úton is kellemes tempót abszolválva gurultunk vissza Murauba.
 |
Vasárnap hazafelé már ismét szép időben indultunk, Judenburgnál kicsit felhősödött ugyan, de amire a 20-as úton hasítottunk fölfelé, addigra már ismét szépen sütött a nap. Az ebédet a két csapat ismét eltérő módon oldotta meg, mi a Fertő-tó északi csücskénél Neusiedlben haraptunk egy igazán ízletes pizzát. Innen pedig az autópálya csak egy köpés volt, rácsaptunk hát és hazatoltuk a bringát.
Odafelé is, meg visszafelé is új utakat fedeztünk fel, amik szerencsére beváltak és emelték a túra színvonalát. Ezekre még biztosan visszatérünk.
Dobos Zoltán
Vezető-Túravezető
Kedves barátaim, ezen beszámoló papírra vetésével kicsit megcsúsztam és most szívok is miatta rendesen, mert úgy kell összekaparnom az emlékeket. Azzal kezdtem, hogy visszanéztem a parádés képeket, amiket Kadlec barátunk ragadott ki a pillanatok végtelen sorából, megnéztem a videókat, amiket DeltaRiga forgatott és az emlékek szépen kezdtek is előjönni.
