tovább >>>
Főoldal | Email | Belépés napja. Keresés itt:
   Minden motor A-Z Hírlevél | Médiaajánlat | Impresszum

A 2013-as Alpok-Adria Bajnokság Superstock 600-as sorozatára készülve két napon keresztül 10 órát tesztelt Velence mellett a Tomracing Motorsport Team versenyzője

Egészen Velencéig kellett elutaznia az Alpok Adria bajnokság 125 GP tavalyi bajnokának, Gyutai Adriánnak, hogy végre-valahára kipróbálhassa idei versenymotorját. A Tomracing Motorsport Team versenyzője nem kevesebb, mint 10 órán át tesztelte a CBR Honda RR 600-at, és a második nap végére több mint három másodpercet javított az első gyakorláson elért legjobbjához képest. A 22 éves paksi fiatalember – aki 2013-ban új kategóriában, a Superstock 600-ban áll rajthoz az Alpok Adria bajnokságban, illetve az októberi, spanyolországi Európa-bajnokságon indul – több beállítást is kipróbált, és úgy érzi, sikerült összeszoknia új motorjával.

 

A hazai gyorsasági motorversenyzés egyik legnagyobb tehetsége, Gyutai Adrián – aki 2007 után első magyar motorosként, nemzetközi bajnoki címet nyert az Alpok-Adria 125 GP-ben – az április 6-7-i, a Slovakiaringen rendezendő Alpok-Adria idénynyitó előtt kétnapos tesztprogramon vett részt Velence mellett. A gyakorlás célja az volt, hogy minél jobban összeszokhasson új motorjával, és felkészüljön az új kategóriájára, a Superstock 600-as géposztályra. A 22 éves versenyző igencsak kihasználta a rendelkezésére álló két napot, és összesen 10 órán keresztül tesztelt, mégpedig meglehetősen jó időjárási körülmények között.

„Eredetileg úgy terveztük, hogy szombaton is pályára gurulok, ám aznap szinte egész nap esett. De így is jól döntöttünk, hogy kijöttünk ide, ugyanis egyrészt végre ismét motorra ülhettem, másrészt otthon a még mindig igencsak télies időjárás miatt egy métert sem tudtam volna tesztelni. Az új motorom nagyon tetszik, nagyon jól kezelhető és elég erős, tehát jó munkát végzett a csapatom a felkészítésnél” – jelentette ki Gyutai Adrián, aki az első nap – vasárnap – három órán át ismerkedett a Hondával.

 

„Ekkor még az időeredményekkel nem foglalkoztunk, hanem csak annyi feladatom volt, hogy minél több kört megtegyek, és lépésről lépésre haladjak előre. Ezen a pályán most vagyok először, hiszen a tavalyi szezonban ezt a versenyt ki kellett hagynom, így ez a teszt pályatanulás szempontjából is nagyon hasznos, hisz idén itt rendezik a bajnokság második versenyhétvégéjét, amire úgy érzem, sikerült maximálisan felkészülnöm” – állította a 22 éves motorversenyző.

A második nap – hétfőn – már reggel tízkor az aszfaltra gurult, és szerelője, Bán Róbert hathatós segítségével szinte megállás nélkül dolgozott délután ötig. Előkerültek az új abroncsok is, és ekkor már az időeredményre is figyelmet fordított Adrián.

„Nem volt egyszerű, de két hét alatt megfelelő versenymotort építettünk Adrián számára, és a teszt egyértelműen bebizonyította, a Honda tökéletesen működik. Adrián jól érzi magát rajta, apróbb hiányosságok még vannak, de majd időközben ezeket pótoljuk. Az igencsak tavaszias időjárás kedvezett nekünk, és Adrián sokat gyorsult a második nap végére” – közölte elégedetten Bán Róbert.

 

A Tomracing Motorsport Team versenyzője számolatlanul rótta a köröket, és a második nap már több beállítást is kipróbált, és ennek köszönhetően szerelőjével megtaláltak a hétvégi versenyre a Honda alapbeállítását, amelyet majd a pénteki szabadedzéseken finomítanak tovább a Slovakiaringen.

„Úgy érzem, nagyon jól sikerült a teszt minden szempontból. A használt gumikon hétfőn több mint két másodpercet tudtam gyorsulni a vasárnapi legjobbamhoz képest, és amikor feltettünk az új szett gumit, akkor további egyet lefaragtam a legjobb köridőmből. Többféle beállítást is ki tudtam próbálni, és egyre jobban hozzászoktam az új motorhoz. Kezdek ráérezni az új kategóriámra, de tisztában vagyok azzal, még rengeteg munka és tanulás vár rám, hogy a Superstock 600-ban is a legjobbak közé kerüljek” – fogalmazott Gyutai Adrián.

 

A 22 éves paksi fiatalember abban bízik, hogy az időjárás most már kegyes lesz hozzájuk, és a hétvégén, április 6-án és 7-én megrendezhetik a Slovakiaringen az Alpok-Adria Bajnokság szezonnyitó két futamát.


 
Cikk kereső
kereső betöltése...

Termék kereső
kereső betöltése...

Hirdetés



HIRDETÉS

 
 
 
 • Aprilia
 • BMW
 • Ducati
 • Gilera
 • Honda
 • Husqvarna
 • Hyosung
 • Kawasaki
 • Keeway
 • KTM
 • Kymco
 • Malaguti
 • Moto Guzzi
 • Peugeot
 • Piaggio
 • Qlink
 • Suzuki
 • Triumph
 • Vespa
 • Yamaha
Google Google FaceBook

Twitter Youtube

copyright © All Rights Reserved 2010 - 2024 Minden jog fenntartva!
Az oldalon található összes tartalom bármilyen másolása vagy felhasználása csak a szerző írásos engedélyével lehetséges.