Egy rendkívül izgalmas és látványos szuperspeciállal és egy szelektív szakasszal megkezdődött a 2014-es Magyar Terep-rallye Bajnokság második versenye, a Riverside Baja. Bebizonyosodott, hogy a szervezők jól választottak, ugyanis a verseny központjának felkért Beled kiváló házigazdának bizonyult már az első napon, és a résztvevők legnagyobb örömére több ezren kisérték figyelemmel a száguldást a helyszíneken.
Az előzetes várakozások alapján számítani lehetett arra, hogy már az első méterektől kezdve hatalmas csata alakul ki a versenyzők között. Az autósoknál Lónyai Pál és Garamvölgyi Zoltán ígéretéhez híven azonnal támadást indított az első helyért, és erőfeszítéseiket siker koronázta: ők állnak az élen az első napot követően.
„Nagyon örülünk annak, hogy sikerült, amit elterveztünk, így szombaton mi indulhatunk az élről, nem kell senkinek a porát nyelnünk. Nagyon jól éreztük magunkat az autóban, és bízom abban, hogy a folytatásban sem lesz semmi gondunk. A támadás a győzelemért folytatódik” – fogalmazott Lónyai Pál.
Az abszolútban a cseh Zdenek Porizek, Marek Sykora kettős áll – a különbség mindössze 4 másodperc –, míg a dobogó alsó fokára a címvédő Fodor Imre, Csató Attila páros ért oda, akik 14 másodpercre vannak lemaradva Lónyaiéktól.
A motorosoknál az előre megjósolt csata már az első métereken elkezdődött a címvédő Hodola Richárd és Horváth Laller Lajos között. Mindketten parádésan versenyeztek, és egyelőre Hodola áll jobban, aki 1.07 perccel vezet vetélytársa előtt.
„Hosszú még a verseny, így legfeljebb a lelkemnek megnyugtató, hogy én állok az élen. Remélem, elkerül végig a balszerencse, rajtam nem múlik az újabb bajnoki siker” – mondta Hodola Richárd.