tovább >>>
Főoldal | Email | Belépés napja. Keresés itt:
   Minden motor A-Z Hírlevél | Médiaajánlat | Impresszum

Az IMRC és a Nyílt Magyar Bajnokság idénynyitóján futamgyőzelemmel, az Európa-bajnokságra kvalifikáló Alpok-Adria Sorozatban egy 8., és egy 6. hellyel kezdte meg a szereplését Gyutai Adrián a Superstock 600-as kategóriában. A tavalyi esztendő legeredményesebb motorosa első idei hazai versenyén, a Pannoniaringen felújított motorral áll rajthoz mindkét bajnokságban, és úgy véli, ha képes lesz megismételni a Slovakiaringen mutatott teljesítményét, akkor a mostani versenyhétvégén ismét dobogóra állhat. Immáron szülővárosa, Paks támogatásával.

A 2014-es szezon eddig felemásra sikeredett Gyutai Adrián számára. Az IMRC – szlovák, cseh, lengyel, román és magyar versenyzőknek kiírt nyílt sorozat – első versenyhétvégéjén végig bajnoki címvédőhöz méltó teljesítményt nyújtott: ugyan az első futamon, az utolsó körben kiesett az élen száguldva, ám másnap 10,8 másodperces, fölényes győzelmet aratott a Slovakiaringen. Viszont az Alpok-Adria idénynyitóján az eltaktikázott időmérő, valamint az elrontott rajtok miatt a 8., majd a 6. helyen végzett.  

A mostani hétvégén viszont mindkét sorozatban megmutathatja, igenis a legjobbak közé tartozik, és az első 2014-es hazai versenyén, a Pannoniaringen mindenképpen szeretne dobogóra állni. A 23 éves paksi versenyző Hondáját teljesen felújították, ráadásul a kora tavaszi tesztprogramjának keretein belül ezen a pályán is gyakorolt két teljes napig – meg is javítva addigi legjobbját –, ezért tényleg csak Adrián formáján múlik, hogy visszatér-e a dobogóra. A Tomracing Motorsport Team motorosa úgy érzi, az elmúlt napokban nemcsak kiéhezett a száguldásra, de csapatával kielemezte az elmúlt versenyen elkövetett hibákat, így tökéletesen felkészült a várható nagy csatákra.

„Már nagyon vártam az első hazai versenyemet, hiszen mindig feldob, ha itthon, magyar szurkolók előtt versenyezhetek. Már nagyon ki vagyok éhezve a motorozásra, ugyanis az utóbbi két hétben szinte csak az iskolai teendőimmel foglalkoztam, illetve szinten tartó edzéseket végeztem. Csapatommal kielemeztük, mire kell odafigyelnem, nehogy megint úgy járjak, mint legutóbb, ráadásul a Hondámat is csak most kapom vissza, ugyanis a minél jobb szereplés érdekében felújíttattuk. Tökéletesen felkészültnek érzem magam, és úgy érzem, a beállításokkal sem lesz gond, köszönhetően a tavaszi tesztprogramom alatt itt eltöltött két napnak. Pszichikailag is készen állok a nagy csatákra, hiszen az elmúlt évek egyik, ha nem a legerősebb mezőnye indul a Pannoniaringen. Hiszem, hogy gyorsabb, stabilabb leszek egész hétvégén, és bízom abban, hogy sem emberi, sem pedig technikai hiba nem fog hátráltatni a minél jobb eredmény elérésében. Nagyon fontos, hogy az időmérőkön jól teljesítsek, majd utána a lehető legjobban rajtoljak. Egy biztos, ez a pálya mind nekem, mind a motoromnak fekszik, de még így is többet kell nyújtanom a maximumnál ahhoz, hogy mindkétszer dobogóra állhassak” – fogalmazott Gyutai Adrián.

Mindenesetre az csak fokozza a 23 éves paksi motoros harci kedvét, hogy szülővárosa ismét mellé állt, és anyagilag is támogatja a minél eredményesebb szereplésében.

„Paks város vezetése fontosnak tartja a sport és ezen belül a versenysport támogatását. Büszke lehet a város a paksi sportolók mind a csapatsportágakban, mind egyéni sportágakban elért sikereire! Ebbe a sorba csatlakozott Gyutai Adrián az elmúlt években elért kimagasló hazai és nemzetközi eredmények elérésével. Büszkék vagyunk Adriánra, aki a motorsportban kitartó munkával és kiemelkedő tehetségével  elért teljesítményével kivívta a paksiak szeretetét és tiszteletét. Adrián paksi „gyerek”, és a sikerei révén viszi a világban Paks jó hírnevét is! Természetesen, mivel technikai sportról van szó, tisztában vagyunk vele, hogy az anyagi feltételek megteremtése nagyon nehéz feladat. Ebben a munkában tudom, hogy Adrián szülei erőn felül teljesítenek és teljesítettek. Ezt a sportot csak profi háttérmunkával és csapattal lehet ilyen szinten űzni. Ezért kívánok a magam és Paks nevében Adriánnak és a mögötte és mellette dolgozó teamnek ehhez a munkához további erőt, egészséget, kitartást és egy jó adag szerencsét” – jelentette ki  Bordács József   önkormányzati képviselő,  Közbiztonsági, Ifjúsági, Sport és Esélyegyenlőségi Bizottság elnöke.

Nagyon bízik a Tomracing Motorsport Team csapatfőnöke abban, hogy versenyzője még egyszer nem lép ugyanabba a folyóba, és a Pannoniaringen ismét a legjobbak között végez.

„Többször is leültünk megbeszélni a múltkori tapasztalatokat Adriánnal, akit nagyon fűt a bizonyítási vágy. Kielemeztük a különböző helyzeteket, döntéseket, és úgy érzem, ennek már a mostani hétvégén is hasznát látjuk. Továbbra is vallom, hogy ezzel a hozzáállással és szorgalommal, a sportág iránti alázatával kategóriájában a legjobbak közé tartozik nemcsak magyar szinten, hanem az Alpok-Adria rendkívül kemény nemzetközi mezőnyében is. Most egy olyan pálya következik, amelyen tesztelt kora tavasszal, így az optimális beállítások megvannak, ráadásul a felújított motorjának kedvez a Pannoniaring vonalvezetése. Tavaly augusztusban itt kezdődött el Adrián páratlan sikersorozata, és hiszem, hogy ezen a hétvégén megint visszatalál a győzelem útjára” – árulta el Miklósy Tamás.


 
Cikk kereső
kereső betöltése...

Termék kereső
kereső betöltése...

Hirdetés



HIRDETÉS

 
 
 
 • Aprilia
 • BMW
 • Ducati
 • Gilera
 • Honda
 • Husqvarna
 • Hyosung
 • Kawasaki
 • Keeway
 • KTM
 • Kymco
 • Malaguti
 • Moto Guzzi
 • Peugeot
 • Piaggio
 • Qlink
 • Suzuki
 • Triumph
 • Vespa
 • Yamaha
Google Google FaceBook

Twitter Youtube

copyright © All Rights Reserved 2010 - 2024 Minden jog fenntartva!
Az oldalon található összes tartalom bármilyen másolása vagy felhasználása csak a szerző írásos engedélyével lehetséges.